Változások


Mennyi minden történt az elmúlt hetekben, nem győzöm kapkodni a fejem! Gergő napról napra figyelmesebb, kíváncsibb, mozgékonyabb. Már ülve fürdik, és a lábával akár 10 percen keresztül is képes rúgni a vizet, végül, mikor már a kádban alig maradt (a szoba meg ázik) gyorsan lefektetjük (sírás) és megmosdatjuk. Szeret mindent kézbe venni, mustrálni, ha leejt valamit akkor is könnyen megleli már, imádja a lábujjait szorongatni, és megkóstolni. Fordul hátról hasra és vissza, és eljutottunk odáig végre hogy már jobban szeret hason lenni mint háton. Ebben a helyzetben hátrafelé kúszik, az jobban megy egyelőre, közben nagyokat nyög. Hiába, fárasztó meló ez... Imád a szájával nyálat berregni, nyelvet nyújtogatni, és a sikítás is még mindig sláger. Egyre több hangot hallat, néha teljesen érthető hangsúllyal. Imád A4-es papírlapokat miszlikbe szaggatni, és azt is megtanultam mára, hogy a tüsszentés a világ egyik legviccesebb dolga. Legalábbis CsöriGeri szerint. Az ágyában is akrobatikus elemeket hajt végre, néha reggelente azt sem tudjuk hol a feje.
Naponta 5x eszik három óránként, ebből kétszer kap szilárdat. Kétszer alszik, egyszer délelőtt, egyszer délután. Maga tartja a cumisüvegét, bár ezt nem nagyon szoktuk engedni mert mire a maga tempójában megreggelizik, nekünk a karunk is leszakad. Minden jöttmentnek le akarja tépni az orrát és kinyomni a szemét, a hosszú hajúak meg szaladjanak messze. Kb 9 kg, irtó hosszú, bár a pontos centit nem tudom, de a doki néni szerint majdnem egy éves paraméterei vannak....sóhaj... Szóval édesbogyó fejlődik, okosodik, és már túl vagyunk a harmadfokú nyűgösködési készenléten is, elmúlt. Újra a régi, vidám, nyugodt, mosolygós. Foga még mindig nincs, haja sem, de ráérünk még mindkettővel, úgy gondolom.
A változások nem járnak egyedül. Az elmúlt félévben én is más lettem. És mégis ugyanaz. A lelkem kitárult, és olyan hatalmas szeretetár hömpölyög benne, hogy néha szinte hallom a zúgását. Napról napra jobban szeretem ezt a kis makimajmot. Mindennap jobban és jobban. Néha félek hogy ez a hatalmas szeretet egyszercsak kicsordul belőlem, és túlfolyik, de legbelül tudom, hogy ez sosem következne be, mert csak a lelkem lesz egyszer nagyobb és nagyobb. A szerelemmel együtt egy másik érzés is beköltözött a szívembe. A féltés. Azt hiszem mindörökre. Aki anya az pontosan tudja miről beszélek. Végre megértettem miért mondják hogy az a fajta szeretet amit a gyermeked iránt érzel, fájdalmasan szép. Hát ezért. Ha nincs velem is mindig ott van a gondolataimban, és tudom hogy nem lehetséges, de szeretném őt megvédeni minden bajtól és rossztól. Jó lenne néha kiűzni ezt az örökös, lappangó gondterheltséget a szívem mélyéről, de nálam idősebb édesanyák már felvilágosítottak, hogy ez soha nem fog elmúlni. Ez az összetett, komplex féltő-óvó-szeretet már mindörökre bennünk marad. És ez így van rendjén.

1 megjegyzés: