9hó, 26hó

Nőnek mint a gomba. És szeretik egymás társaságát. Én meg az övékét:-) Néha veszekednek egy autón vagy vonaton, de Gergő jó üzletember, valamit majdnem mindig az öccse kezébe nyom amikor elvesz tőle egy játékot.



Barnus már 79cm, de még mindig csak 8,5 kg, nyúlik inkább. Foga még mindig nincs.Egy hónapja már hogy a tapsi szó hallatán tapsolni kezd, és egy hete megtanult pápát inteni is, nagyon kis ügyes. Bújós mint mindig, bár kicsit szélsőséges, van hogy szinte egész nap jól elvan csendben a szőnyegen, elmélyülten bóklászik a szobában, mindent megszemlél, kipróbál, aztán van olyan délután hogy le sem lehet tenni. Gergő is nagyon anyás lett most a betegség miatt, és úgy általában megfigyelhető hogy egyre jobban ragaszkodik az általa jól ismert és szeretett emberekhez. Most hirtelen elkezdett szavakat mondani gyors egymásutánban, látom rajta hogy mesélné már nagyon ami jár a kis fejében, szóval szerintem az igazi mondatok sincsenek már messze. Bár az hogy nap,el, alszi, sö, (a nap elmegy aludni és sötét lesz) az már nevezhető annak, nem? :-)
És megint megerősítették azt a tényt, hogy szeretnek mindig minden jeles eseményt (fogzás, felülés, felállás, első szó, első betegség) más jeles eseményhez (szülinap, első hó, karácsony) kapcsolni. Első családi megbetegedésünk Gergő hófordulóján kezdődött, Valentin napon, és Barni hófordulóján folytatódott, és a névnapommal ért véget. De szerencsére már mindenki jól van. Gergő ma reggel már úgy ébredt hogy kiabált hogy INNI, INNI :-)

És újra.....

Gergő kórházban volt, muszáj volt vele lennem, ezért Barnikát leadtam szerda délelőttre Zsaninak pár órára, és bementem hozzá. Örült nekem a kis drágám. Még sétálni is kimentünk kicsit mikor lecsöpögött az infúzió. Azután elmentem Barnusért, majd haza, összebújtunk, és aludtunk egy órát. Mikor ébredtünk, már éreztem hogy valami nem stimmel....és ekkor kezdetét vette valami nagyon rossz. Elkezdtem hányni. Az elején még bíztam benne hogy néhánnyal megúszom, de nem. Közben teregettem, Barnit terelgettem, répát pucoltam hogy majd főzök, de egyre ramatyabbul lettem. 8-kor lefeküdtünk aludni, de én kb 30-40 percenként rohantam hányni, és bármit ittam, az rögtön kijött. Fájt a hasam, Barni egyre nyűgösebb volt, szóval kihívtam fél12-kor az ügyeletet, akik rögtön kórházba küldtek. De most mi legyen? Mentőt nem akartam, azt hagyjuk meg a súlyos betegeknek, Barni nem jöhet velem, szóval Gábor felhívta apósomat, aki rögtön bement Gergőhöz a kórházba, Gábor pedig hazajött értem. Felpakoltuk Barnit is, beültünk az autóba és elindultunk, szerencsére szintén a László kórházba. Elintéztem minden papírt, Gáborék hazamentek, én meg ott bőgtem, fogalmam sem volt mi lesz Barnival, hiszen senki nem tudja elaltatni csak én, ráadásul éjjelente is sokszor szopizik, kész voltam.....és rém bunkó volt mindenki. Két ingerült nő volt az éjszakás, közölték hogy adjak tápszert, meg 9 hós gyerek nem fog éhen halni....stb.....Mindegy, mi már megbeszéltük, hogy Gábor elhozza naponta 3x, én pedig leszökök az autóba megetetni. Másnap Gergőkét szerencsére hazaengedték, akkor kicsit megnyugodtam, de nem sokáig,  ugyanis délelőtt már azzal hívott az én drága párom, hogy ő is hány. Egy órával később pedig szólt hogy Barnika is kidobta a taccsot. A kórházban egyébként azt mondták hogy várjunk egy kicsit, hátha nem lesz annyira rosszul. Mivaaaaan? Egy 9 hónapos gyereknél, aki tegnap este óta nem evett, nem ivott, megy a hasa és hány, testvére, anyja kórházban,mire várjunk????Én persze minden erőmet összeszedtem, és kimentem hozzájuk a betegfelvételre, ugyanis kb 2 órás telefonálgatás után összeállt a kép, hogy ki hová megy, ki kire vigyáz, anyukám feljött vonattal, Zsuzsa érte ment, elmentek Barniért, bevásároltak és jöttek a kórházba.Rengeteg idő volt mire megvizsgálták, mindent lepapíroztak, és mikor visszaértem, engem jól leteremtettek hogy hol voltam. Az intézkedés alatt pörgetett az adrenalin, de mikor visszafeküdtem az ágyba, azért éreztem hogy még nagyon nem vagyok százas.  A nappalos műszak egyébként nagyon kedves volt, a doki is irtó jó fej (Kádár Jánosnak hívják) bárki bejött a szobába, az megkérdezte hogy vannak a gyerekek, és 2 anyukával voltam egy szobában, velük jót beszélgettünk, szóval utána már nem volt probléma. Már kezdtem megnyugodni, még 2x átmentem Barnihoz kicsit dajkálni és szoptatni, mikor hív Gábor, hogy Gergő reggel óta megint nem iszik, nem hajlandó enni, és csak fekszik, néz maga elé, nagyon aluszékony, és nagyon nem jól van. Megijedtem, mert nálunk ha már Gábor aggódik, akkor tényleg aggódni kell. (ha csak én aggódok, akkor még nem kell idegeskedni) Viszajöttek a kórházba, újból felvették Gergőt az osztályra, egy szobába kerültek szerencsére. Este 10 körül visszamentem a felnőtt épületbe, és rögtön elaludtam a fáradságtól. Anyukámnak szegénynek nem volt ekkora szerencséje, Barni nagyon nehezen aludt el, mert bár én el tudtam volna altatni cicin, de nem szabadott, mert azonnal kijött belőle minden. Gergőhöz meg bejöttek éjjel 1-kor, és újra szúrták, mert az előző alkalommal nem vénába ment a lötty, és feldagadt a kis karja.....persze erre a kicsi is felébredt....áááááá
Másnap reggel a viziten közöltem hogy nagyon jól vagyok, és engedjenek el. Rendesek voltak, mert bár a zárójelentés csak délre lett kész, megengedték hogy rögtön mehessek a gyerekekhez, ne kelljen megvárnom. Egy nővérke még a folyosón elkapott, hogy -reggeli? Mondom nem kell, köszönöm. De ő csak akart adni egy zsömlét, behúzott a nővér szobába, és a saját kezével szétvágta nekem, és tett bele felvágottat!!!!! Na? Komolyan mondom, az ilyen emberek áldottak.Több kellene belőlük.


Bevittük a laptopot. Az ágyból nem akart kimászni, de csak így tudtuk lekötni a figyelmét hosszan. Sok mesét nézett, és családi fényképeket nézegettünk.
Alant pedig az utolsó pár óra képei. Össze eresztettem a két kis macit.Gergő az én pólómban nyomul és felemás zokniban. Azóta is mosok, alig van itthon tiszta ruha, az egész ruhatárunkat behordtuk, előtte meg Szolnokra vittem csomó cuccot, és mindent ki akarok mosni, azt is ami nem volt rajtunk.



Végül délután 2 körül elengedtek bennünket szerencsére. Ezer hála Csabának és Zsuzsának a hatalmas segítségért, anyukámnak mert azonnal jött, Berczi Viktornak az s.o.s kajaszállítmányért, na meg Évikének a mai ebédért. Éjjel hányt még egyet Gergő, de remélem ez volt az utolsó. Inni még mindig csak kortyokat iszik, de most megbeszéltük hogy nem lesz téma az ivás, ezt a szót ki sem ejtjük a szánkon, eleget stresszeljük vele napok óta, teljesen összekötötte a rossz élményekkel. Nagyon bízom benne hogy hamarosan elfelejti, és újra inni kér majd.
Az egészségügyben dolgozók szoptatáshoz való hozzáállásáról pedig megvan a véleményem, no komment.....

Újra kórház.....

Azt hiszem kicsit túl hamar kidobták Gergőkét Szolnokon a kórházból. Az egy dolog hogy nem ment a hasa, meg nem volt láza, de láthatóan nem volt még jól a gyerek.....na mindegy. Ma hajnalban felkeltünk, Gergő inni kért, ivott pár kortyot, Barni elkezdett kimászni az ágyból meg röhögcsélt, de annyira kába voltam, hogy azt éreztem meghalok ha most nem alszik vissza. Addig ügyeskedtem, simogattam, míg visszaaludtunk.Fél 9-ig szunyókáltunk, de Gergőt alig lehetett kivenni az ágyból. Délelőtt ivott valamennyit, majd fosizott egy hatalmasat, vizeset. Kis vajaskenyér is lecsúszott. Délután aludtunk majdnem három órát, én nem tudom mi van, én is meg Barni is hulla fáradtak voltunk. Gergő semmit nem evett, pár kortyot ivott, majd ismét fosás. 3-4 körül végre megivott kb másfél-két deci folyadékot, de fél ötkor kétszer annyit hányt vissza. A lehelete iszonyú acetonszagú volt ismét,szóval dokinak telefon hogy melyik kórházba vigyük, majd Gábornak hogy jöjjön. Közben szépen átöltöztettem a gyereket, összecsomagoltam nekik, megérkezett Gábor, közben egy gerezd narancs lecsúszott (és maradt) és elindultak. Nagyon bújt a kismackó, nagyon nehéz volt az elválás, minden ösztönöm azt diktálta volna hogy mellette legyek, de nem tudtuk meddig kell maradni, mik a szabályok, Barni meg még mindig 60-70%-ban anyatejen él, őt sem hagyhattam magára.....szörnyen fájt a szívem. Szerencsére lehetünk váltásban mint kiderült, de csak reggel fél8-tól délután fél4-ig, utána estétől reggelig egy embernek kell bent lennie. Szóval délelőtt bemegyek hozzá pár órára, délután és éjjel pedig Gábor lesz vele. Persze ágy itt sincs (mármint a szülőknek) szóval egy 120x60cm-es gyerekmatracon fog kucorogni, de persze ez legyen a legnagyobb baj.....
Beszéltem Gáborral, már alszik a kis drágám, csöpög bele az infúzió, 2-3 napot kell maradni, aztán minden rendben lesz. Már csak amiatt aggódok hogy nehogy hazahozzunk az osztályról valami fincsi új bacilust....

Kórházasdi

Gergő elkapott valami hülye vírust. Szombaton már hányt, és láza is volt. Viszont inni nem volt hajlandó csak pár apró kortyot. Vasárnap hazamentünk Szolnokra, mert Gábornak dolga lett volna, és mert már nem volt láza a kismanónak, csak nem evett, és inni sem nagyon ivott. Estére teljesen acetonszagú lett a lehelete.Bementünk a kórház ügyeletére, ahonnan nem engedték haza, be kellett feküdnie. Először nagyon rám ijesztettek a látogatási tilalommal, de aztán kiderült hogy valaki mellette lehet mégis. Én persze nem tudtam éjjelre maradni, mivel bár azt mondták hogy valószínűleg másnap kiengedik, az Barnikának sok lett volna szopi nélkül, na meg nekem is.A váltást meg nem engedték, azt mondták hogy akit beregisztrálnak, az  marad. Gábor már a vonaton ült éppen Pest felé, szóval anyára esett a választás.Várakoztunk, papíroztunk. Közben Gábor elindult Szolnok felé ismét miután a vonat letette, mert úgy nézett ki hogy talán tud maradni ő, de közben sorra jöttek a telefonok, hogy nem tudják megoldani a hétfőt nélküle. Ilyen a sors.....az idei év eddigi legfontosabb napja volt neki az a munka szempontjából. Közben azért megnyugodtam kicsit, mert miután kijöttünk az adminisztrációs szobából, Gergő kacagva elszaladt, menekülni próbált. Felmentünk az osztályra, ahol rohangálni kezdett a folyosón, a doki meg is jegyezte, hogy ha inna, akkor nem kéne maradnia. Próbáltam itatni, ott előtte, de levetette magát a földre, és hiába erőszakoskodtam, egy kortyot sem ivott. Felvettek minket. Egy nagyon kedves lánnyal és kisfiával kerültem egy szobába. Beszélgettünk, majd bejött egy nővér, szó szerint kikapta a kezemből a gyereket (te most velem jössz) felkiáltással, majd mikor látta hogy én is felállok, rám szólt hogy anyuka marad! Teljesen kiakadtam. Egy kanült raktak be neki, pár perc volt, de ott hallgatni hogy benn sír a gyerek, borzasztó.Akkor már este fél 8 volt, pont alvásidő, így szépen elkezdett csepegni az infúzió, ő pedig elaludt. 10 körül  megérkezett Gábor, hozta anyát, hazavitt engem, és ismét visszaindult Pestre. Nem mondom hogy sokat aludtam aznap. Szerencsére másnap már ivott Gergő, és két szelet kenyeret is bevágott, láza sem volt, így délután fél 1-kor telefonált anya hogy mehetek értük.Ja, közben azt kihagytam a történetből, hogy előző éjjel Gábor felkapta az én slusszkulcsomat is, szóval szegény két tárgyalás között hétfőn délelőtt hazaszáguldott (nem jött gyorsan, ááááá, nem voltam ideges) Szolnokra, be sem jött, és már fordult is vissza. A lényeg hogy anyát és Gergőt haza tudtam hozni, és még aznap este vissza is jöttünk Pestre. Ma reggel már túl vagyunk másfél cumisüvegnyi folyadékon, egy szelet vajas kenyéren, és fél pohár joghurton. Csak így tovább!!!

Emmi

Megérkeztünk egy új korszakba. Az emmi korszakába.Ha valaki nem értené, gyermekünk mindenféle tárgyakra és képekre mutatva kíváncsian megkérdezi tőlünk napjában százszor, emmi? Na, kitaláltátok mit jelent? :-)))))))))

kunsztok

Barnika 2 hete úgy meglódult hogy csuda. Felállt, majd elkezdett mászni, egyre fürgébben kotor keresztül a szobán, szépen kiül aztán oldalra, majd halad tovább, rém cuki. Csak ezzel együtt nehezebb is lett az életünk. Már nem lehet csak úgy otthagyni valahol, és Gergőnek is harcolnia kell vele ha tornyot épít vagy vonatozik. Mert persze a kicsinek nem kellenek a csörgők és az egymásba tehető műanyag játékok.....neki az kell amivel a bátyus játszik. Mindent ki akar venni a kezéből, Gergő persze teljesen jogosan dühös. Ki kell találnom valamit....
Gergőnek még mindig nem indult be a beszéde, sok szót mond ugyan, 50-60 körül van a szókincse, de nagyon sok szónak csak az első szótagját mondja.  Na. Pu. Héja. Ez annyit tesz, hogy itt a narancs, pucoljuk meg, majd mikor pucolom, rámutat a héjára. De nem köti össze a szavakat, a mondatoktól nagyon messze vagyunk még. Nem vagyok türelmetlen, vannak nála idősebb gyerekek akik ott tartanak ahol ő, és vannak fiatalabbak, akik már mondókákat mondanak. Azt olvastam hogy az elsőszülött fiúkra jellemző leginkább a késői beszédfejlődés. Illetve hogy a gyerekhez keveset beszélnek, és sokat tévézik. Nálunk ez sem áll fenn, meséket kb 4-5 hónapja néz igazán, addig elvétve, és amiket néz, azok is válogatott mesék, még a kisvakondból sem engedek minden részt megnézni neki. Folyamatosan ismétlem amit mond, tehát ha azt hallom tőle hogy ke, kéééééééés, vaj, akkor arra a válaszom:igen, a kenyérre kenjük a vajat a késsel. Nem beszélek bonyolult körmondatokban, egyszerű nyelvet használok ha vele vagyok, azt mondják ezzel lehet a legtöbbet segíteni. Szóval segítünk és várunk :-) Azért tegnap volt egy aranyos beszólása. Kapott egy kekszet, elindul vele a szoba felé. Mondom neki:  biztosan be akarod vinni? Bólogat. Tuti? -Tuti. -mondja. Nem baj hogy morzsás lesz a szőnyeg? kérdem én. Mire ő: Nem. Po. (vagyis van porszívó)

Tánc és Római

Lehet hogy még nem meséltem, de 1-2 hete eljutottunk végre egy intenzív tánckurzusra Gáborral, juhéééé!!!!A west coast swingre esett a választásunk, mert ez az a stílus, amit egyikünk sem táncolt még, és ami olyan közepes tempójú mozgás, amit gyakorlatilag minden bulizenére lehet táncolni. Ráadásul Gábor egyik régi táncos ismerőse volt a tanár. 
Itt egy kis ízelítő ha valaki kíváncsi lenne milyen ez a stílus. Amíg mi kikapcsolódtunk, Barni Zsani hátán aludt egy nagyot, Gergő pedig a kiságyban. Mire felébredtek, már Éviék is ott voltak, szóval a kismackók nem unatkoztak, és flottul ment minden!
Tegnap csak sétáltunk egy nagyot a Rómain. Odafelé már elaludt a kisebbik fiacskánk:-)

És még utána is nagyon álmos volt


Gergő pedig sz....rá áztatta a cipőjét és az overálját, mert minden pocsolyába bele kellett neki menni amit csak talált:-)

Bogiéknál










Sokan voltunk. Beszéljenek a képek:-)

My way

Egy szívszorító-derítő-melengető kis videó Bálint barátunk eddigi munkásságából. Mi is feltűnünk benne Gáborral (my love) és Gergőkénk is a mozgólépcső tetején :-) (my child) Persze majd meglesz a saját kisfilmünk is, ha Bálint hazatér Indiából!!!Már nagyon várom, tutira végigbőgöm majd....