Beteg lett a kismackó. Voltak előjelek, két napja már rosszul aludt, csak vergődött szegény az ágyában, és előtte való nap Évike dicsérte hogy milyen szép pirospozsgás az arca. Akkor még fel sem tűnt. De másnap délelőtt 2,5 óra (!) alvás után forrón ébredt. Furcsa volt hogy nincs más tünet, evett, tehát a torka nem fájt, a fülét nem fogta, nem ment a hasa, csak ez a fránya láz. Hívtam a dokinénit, azt mondta nem jönne ki "csak" ezért, adjak neki lázcsillapítót, c-vitamint, ha felmenne a hőmérséklete vagy elkezdene csúnyán köhögni, akkor hívjam újra. Kicsit meg is nyugodtam, mert miután valamennyire lehúztam a lázát, és újra aludt egyet, mosolyogva ébredt. De nem tartott sokáig. Az esti alvásig nyűgösködött, sírdogált, és csak az ölemben volt hajlandó lenni, mégpedig állva, és leginkább mozgásban. Kicsi macikám! Éjszaka persze vele aludtam a nagyágyban, de rettenetes volt. Csak dobálta magát, félálomban nyöszörgött. Ha elszundított, akkor sem mertem elaludni, mert időről-időre ellenőriztem a tarkóját, fejét, nem ment-e fel a láz. Hajnal 4-kor felébresztettem Gábort, mert annyira forró volt a gyerek, hogy nagyon megijedtem. 39.8-at mértünk popsiban, ebből ugyan fél fokot le kell vonni, de akkor is nagyon magas volt. Szegénykém csak feküdt csillogó szemmel. Kitakartuk, hoztam a fejére borogatást (persze hogy levette) és kapott kúpot. Megvártam míg lehúzza valamennyire, csak ekkor mertem elmenni aludni másfél órára. Kelnem kellett mert mentem a kórházba vérvételre, afp vizsgálatra. Mondanom sem kell, egy pici porcikám sem kívánta itthagyni Gergőt, de tudtam hogy Gábornál jó kezekben van. A kórházig még eljutottam, sorra is kerültem, megkérdezték hogy első gyerek-e, mondtam hogy nem, kérdezték mekkora a nagyobbik, én meg úgy elkezdtem sírni, hogy 3 embert csapoltak meg előttem mire be tudtam fejezni. Egyszerűen kitört belőlem. Bizonyára a hormonjaim is közrejátszottak, meg ugye ez a hülye vírus, de legfőképpen talán az hogy Gergőci még sosem volt beteg, pláne lázas, és ő így in medias res egyszercsak így ágynak esik. Borzasztó érzés. Bármit megtettem volna hogy jobban legyen, és annyira de annyira féltettem, hogy majdnem megőrültem. Lementünk az orvoshoz, jófej volt mert bejött az egészséges tanácsadásra hamarabb, és ekkorra hívott minket, hogy ne kelljen a sok beteg között várakoznom. Vírusos torokgyulladást állapított meg, gyógyszert nem adott, viszont megnyugtatott hogy Gergő lesz még lázas életében :-)
Éjjel megint együtt aludtunk. Ilyen szívmelengető éjszakám már régen volt. Nem volt már láza, és nagyon álmos volt. Odakuporodott hozzám, úgy aludt el. Éjjel többször megkereste a kezem, és az ujjaimat fogva aludt vissza újra. Néha csak megfogta a kis kezecskéjével az arcomat, adanyomta az orrát az enyémhez. Én nem sokat aludtam, mert meg sem mertem mozdulni, és annyira bújt, hogy teljesen kitolt az ágy szélére. Mégis kipihenten ébredtem. Köhögve, de ez már egy mellékes kérdés.... :-)
A hátam teljesen kivan, mert kismackó csecsemőcske lett két napra, ugye le sem lehetett tenni. Ezt azért megéreztem. De annyi baj legyen, majd kipihenem :-)
Egyébként annyira kis tapintatos ez a kisfiúcska. Reggel ha ébred, én is ébredek, de csak résnyire nyitom ki a szemem, ő nem látja. Először mindig tesz egy tétova kísérletet, szólongat egyszer-kétszer, vár. Nem mozdulok. Sóhajjal nyugtázza, és eljátszogat a dínójával, nézelődik, visszadől kicsit, időröl-időre rámsandít. Ha megmozdulok, nyomban felugrik, megmarkolja a rácsokat, és erősen koncentrál, esetleg szólít. Ha semmi nem történik, megint visszaül. Annyira édes, türelmes. Persze ha nagyon tele a pelenka vagy korog a pocak akkor egyszercsak elfogy a türelme, és addig mondja hogy- E! -E!!!!! Míg fel nem ülök az ágyban. Akkor aztán repül a cumi, ő táncol, és hangosan kacarászik :-) Hát nem imádnivaló? :-)))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése