Betegágy

A mai napunk még mindig elég "lájtosan" telt. Tegnap nekem ment fel a hőm, ma pedig Mackónak lett két nap után megint hőemelkedése. Nem akartam hogy nagyon pörögjön, ezért minden játékot a nagyágyra halmoztam, és próbáltam ott tartani. Újságokat lapozgattunk, sokat mondókáztunk, énekeltünk.


Itt éppen nagyon örül, mert megengedtem neki hogy tévét nézzen :-)


Azért nagyon kis anyás még mindig, többször odajön a nap folyamán, és búúúújik


Itt már túl vagyunk a fürdésen, hála istennek láznak nyoma sincs megint, a kádban már vidáman mosta mind a négy fogát (értsd: harapdálja a fogkefét)
Azért ma vele alszom.....úgy nyugodtabb vagyok.

Holnap pedig egy éves lesz a mi picikicsinagyfiunk!!!! Mivel tulajdonképpen csak a szülés csúszott át 13-ára, a mai nap is igen fontos volt számomra. Pontosan emlékszem hogy mennyire nem voltam már jól, de nekiálltam sütni a mézeskalácsot (Mackó szépen megvárta míg mindent elrendezek) de már igen sokszor meg kellett állnom, nagyjából 20 percenként :-) Nem volt fájdalom, de azért a derekamban volt egy tompa nyomás. Aztán elmúlt, én meg tettem tovább a dolgaimat. Tulajdonképpen már itt elkezdődött a folyamat, de csak este 11.30-kor indult be a nagyüzem. Pont éjfél volt mikor felvettek a szülőszobára. 1.52-kor Gergő felsírt. Még 5 óra addig.....én meg emlékezem....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése