Szolnokról Ceglédre utaztunk, én és Barni. Régi barátokkal találkoztunk, Hajnival, és kisfiával, Áronnal. Volt mit bepótolni, kb 3 éve nem találkoztunk. Szóval míg mi jól kitárgyaltuk az elmúlt évek eseményeit, és a Hajni által sütött isteni túróst eszegettük, a gyerekek is jól elvoltak szerencsére. Áronka végül elunta hallgatni a csacsogást, és szimplán elaludt anyukája karjaiban :-)
Barnus meg kipróbálta addig a járókáját
Ezek pedig már mi vagyunk hazafelé menet a vonaton. Nem, nem elírás, valóban vonattal mentünk haza. Történt ugyanis, hogy miután elbúcsúztunk és beszálltunk az autóba, az nemes egyszerűséggel nem indult. Se kép, se hang. Mivel pár napja is leállt egy pillanatra alattam és kigyulladtak a lámpák a műszerfalon, aksi bajra gyanakodtunk. De mivel sem új aksi, sem pénz nem volt nálam, így valami más megoldáshoz kellett folyamodnunk. Hajni megnézte nekem mikor megy vonat Szolnok felé, a testvére pedig nagyon kedves volt, kiszaladt velünk az állomásra. Szerencsére nálam volt a kendő, és Barninak épp alvásideje volt, szóval ő szépen befészkelte magát és hazáig szundított. A vonatról leszállva épp elértem a buszt is, szóval sima ügy volt. Másnap öcsémmel visszamentünk (persze jött Barni is) és próbáltuk bebikázni az autót, nem sikerült. Hajni ekkor telefonált egyet, és mint valami őrangyal, megjelent egy ember kb 5 perc múlva, munkásruhában. A munkásruhán Renault felirat díszelgett, hát nem hihetetlen? Szóval a Renault szervizes Tomi és barátja elkezdtek mindenféle trükkökkel próbálkozni, próbálták behúzni is, de végül csak az lett a vége hogy tesóm elszaladt egy benzinkútra új aksit venni. Közben nekik menniük kellett, de öcsém szépen beszerelte, és így haza tudtunk menni :-)
És hogy miért írtam le mindezt? Mert pontosan tudom miért kaptam. Hiszek ugyanis abban hogyha az ember valami hibát követ el (rosszindulatú, hazudik, megbánt másokat) akkor azért megbűnhődik. Én Ceglédre békülni mentem. 3 évvel ezelőtt bután viselkedtem, és ezzel megbántottam Hajniékat. Azóta rágódtam rajta, ez volt még olyan esemény a múltamból, ami nem volt megoldva, lezárva. Most megtörtént, és nagyon boldog vagyok tőle. Viszont az Öreg nem hagyta azért szó nélkül. Elküldött oda, végre rendbe hoztuk a kapcsolatunkat, de közben jól az orromra koppintott: -Most akkor menj haza ahogy akarsz bammeg! :-)
Lehet hogy nevettek ezen, de egész eddigi életem során mindig tudtam hogy miért kapom a rossz dolgokat, még ha szerencsére kevés is volt belőlük, egy kezemen meg tudom számolni. De semmi nem maradt "szó" nélkül. És mindig leesett a tantusz....ilyenkor mindig nevetnem kellett, most is. Rég volt már ilyen felszabadítóan mosolygós utam hazafelé :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése