Ennyi jut magamra egy nap. Kiszámoltam. Reggel kb 10 perc, amíg Barni az ágyban heverészik fél álomban, és Gergő is eljátszik magában. Ilyenkor megnő az esélye egy ülve elfogyasztott reggelinek, és netezgetésnek. Kb 15 perc, amikor délben mindkét gyerek egyszerre alszik. Ennyi szokott lenni az átfedés, egyéb esetekben vagy az egyik alszik, vagy a másik. 15 perc, amíg Gábor mindkét fiúnak egyszerre tologatja a mozdonyokat, és ezt mindketten figyelmesen nézik. kb 10 perc míg leszaladok a boltba, amikor itt van Zsani, a bébiszitter. (Tudjátok milyen felemelő érzés EGYEDÜL boltba menni??) És a maradék 40 perc: Mikor már lefektettük mindkét gereket, és én is megfürödtem, ettem valamit (ülve) és elpakoltam a játékokat, a száradó ruhákat....stb. Utána is marad még némi idő, mondjuk fél óra lefekvésig, de akkor már semmi hasznosra nem vagyok kapható, csak éppen elaludni sem tudok még. Hát így állunk. Nem sok. És akkor hol van még a mozgás, az olvasás, a mozi (micsodaaaa???) :-) Míg Gergő ázik a kádban, berakom a másnapi mosást. Mikor ebédel, kenek egy réteg lakkot a körmömre, amit még két nappal előtte vágtam le, és előtte egy nappal reszeltem meg. A másik réteg lakkot vagy lefekvés előtt, vagy másnap hajnalban kenem rá :-)))) Vagy néha már akkor sem, mert mire lenne időm, lekopik az első, muhaha :-)
Azt hiszem én vagyok VillámAnyu. Villámreggeli (villás helyett) Villám öltözés, villámhajmosás. Ezt a bejegyzést nem villám módra írom, hiszen írom már vagy két napja :-)
Tegnap beszéltem egy szingli harmincassal. Engem irigyel. A 24 órás szolgálatért. Én meg őt. A hihetetlen nagy szabadságáért. Amikor úgy tartja kedve, lepihen 20 percre egy magazinnal. Ha mozogni támad kedve, leugrik a fitness terembe (nekem ez három napos szervezést igényel) Ha felhívja egy barátnője, hogy menjenek el vásárolgatni egy turiba, fogja magát és elindul. Elképesztő érzés lehet, még halványan emlékszem :-)))) De aztán rájövök, hogy annyi időm lesz még pihenni meg moziba menni, meg turkálni, hogy meg is unom majd. Addig meg turkálok a kakiban, és a boldog öregkorunkra gondolok, amikor majd legalább 20-an fogjuk körbeülni a családi asztalt egy-egy jeles nap alkalmából. Az összes gyerekünkkel, és a rengeteg unokánkkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése