Szobatisztaság

Hogy hogy állunk vele? Sehogy, leginkább :-)
Az ikeában vásárolt szuper kis kiwizöld bili már nem is tudom mióta ott áll a nappali közepén. Gergő megtanulta mondani hogy bili (bijí) és utána rögtön közli is komoly arccal hogy pisi, kaka, tehát elméletben remekül megy a dolog.
Az igazság az, hogy nyáron kellett volna elkezdenünk, mikor egész nap a kertben volt. De egyrészt akkor úgy éreztem hogy még nem érett meg rá. Másrészről pedig azt olvastam okos könyvekben, hogy ha egy kisgyereknek testvére születik, akkor hajlamos visszaesni egy fejlődési fázissal előrébb. Pl. ha már nem cumizott újra cumizni kezd, ha szobatiszta volt, újra a pelust akarja, hiszen ezt látja a picinél is. Szóval a nyár több szempontból sem volt alkalmas. És én most sem erőltetem. Engem néha ráültet, sőt, egyszer már ő is ráült, de egyelőre ennyi. Szépen lassan megérik rá, remélem.Hát itt tartunk :-)

1 megjegyzés:

  1. Nyugiiiii! Én is nyáron akartam, de akkor Sára még nem akarta. Nem volt érett rá. Pár hete hazajöttünk, és azt mondta: Bilit kérem! Azóta fénysebességgel haladunk a biztos szobatisztaság felé. Eljön az ideje magától! Csak nyugi!!!

    VálaszTörlés