Találkozások

Ez még a múltkori osztálytalálkozó. A 16.!!!!! Merthogy mi minden évben találkozunk ám. Annyira összetartóvá tett minket az általános iskolai 8 év, és annyira jó kis csapat voltunk (vagyunk) hogy minden nyáron ott tudjuk folytatni ahol abbahagytuk. A mostani években kicsit változott a buli, több a kismama, a gyerekes anyuka, szóval a részegen asztalon táncolás elmaradt, de szerintem ha a gyerekek kicsit megnőnek visszatérnek majd a régi szép idők:-) Itt a csapat egy része látható!

Verával és Petivel, illetve állandó kísérőmmel:-)

És minden Ágik legszuperebbikével!!!! 25 év.....

Barni hősiesen osztálytalálkozott, majd kidőlt :-)

Ez pedig már a 2.kerületi klub, ahol lehet beszélgetni, alkotni (na erre aztán nem sok időm volt, de a háttérben az egyik anyuka épp filclabdát varrogat, persze egy egy helyben maradó pár hónapossal könnyű :-) ) és van szoptatós és gyerek tea, meg sok kisebb és nagyobb baba. Gergő az első 20 percben szemlélődött ahogy szokott, utána azért birtokba vette a teret. Volt hordozási tanácsadás is, ami mondjuk nem volt túl meggyőző, de ez egy másik téma. Mivel lassan álmosodott Mackó, elindultunk az autó felé. Az odáig vezető utat úgy tettük meg, hogy Gergő átfogta a combomat két kézzel, úgy araszoltunk...nem tudom mi ütött belé, mostanában sokszor csinálja ezt :-)

Ez pedig a csütörtöki programunk. A mamami szervezésében létrejött a Közép-Budai babahordozó klub, melynek a Városmajorban található Tündérkert kávézó ad mostantól otthont. Baba-mama kávézóról van szó, ami azt jelenti hogy adott egy viszonylag puccos, asztalokkal, székekkel, kényelmes kanapékkal telerakott hely, amely közrezár egy puha játszószőnyeget, ami tele van játékokkal, és kaptunk két óvónénit is, akik a lurkókra vigyáztak, míg mi hordozókendőkről, szoptatásról, és egyéb babás témákról beszélgettünk. Nagyon jó volt a program, de: Barnit túl magasra kötöttem, így mikor elaludt, nem tudtam belehúzni a fejét a kendőszárba, ezért egy kezem maradt csak szabad, a másikkal a fejét tartottam. A két óvónéni is nagyon kevésnek bizonyult a 20-30 gyerekre. Gergő pl. még nem mászik fel biztosan egyedül a csúszda lépcsőfokain, és hiába volt ott a hölgy, nem tudott mindig figyelni rá, többször leesett. Én szerencsétlenkedtem egy kézzel, legalább fél órán keresztül míg meg nem unta. Ezután volt egy kis időm amíg elautózott valami kisfiúval, de a szemem így is folyton rajta volt. A programnak az vetett véget, hogy a gyermekem a fejébe vett valamit -szokás szerint- miszerint a dömpert fel kell tenni a csúszda tetejére és kész. Persze annak semmi keresnivalója nem volt ott, így ellenkezésünket látva ordítani kezdett. Szegény óvónéni mindent megpróbált bevetni, hiába magyaráztam hogy csak olaj a tűzre hogyha hozzá szól, ilyenkor egy módszer van, bár az két emberes. Az egyik elviszi a kis hisztigépet a fürdőszobába, és hideg vízzel addig mossa az arcát míg kicsit meg nem nyugszik, ezalatt a másik eltávolítja, illetve jól eldugja a feszültséget kiváltó tárgyat. Ebben a helyzetben egyikre sem volt lehetőség, szóval megpróbáltam Gergőt az ajtó felé tuszkolni (közben szegény Barni nyaka cseklett-nyaklott) mert iszonyú műsort csinált. Móni barátném segített ráadni a cipőjét, és végre kiléptünk a friss levegőre. Ott belekapaszkodott a combomba, és a már jól bevált araszolós járástechnikánkkal elcsámpáztunk az autóig, ahol az ördögöcske immáron angyalian mosolyogva mutogatta végig járgányunk minden alkatrészét. Hiába, a hiszti könnyen jön, könnyen megy.
Imádom ezt a kis makrancost, és tudom hogy senki nem botránkozik meg ilyenkor (kivéve akinek nincs gyereke) főleg egy baba-mama találkozón, de én rettentően elfáradok. Szakad rólam a víz mire vége egy-egy ilyen programnak. Szóval fogadalmat tettem. Egy gyerek a kapacitásom ilyenkor, nem több. Kettővel nem vagyok hajlandó egyedül elindulni. Vagy jön valaki velem míg én csevegek, vagy az egyik otthon marad....és akkor talán tudok két szót váltani sorstársaimmal:-)