Gergő kórházban volt, muszáj volt vele lennem, ezért Barnikát leadtam szerda délelőttre Zsaninak pár órára, és bementem hozzá. Örült nekem a kis drágám. Még sétálni is kimentünk kicsit mikor lecsöpögött az infúzió. Azután elmentem Barnusért, majd haza, összebújtunk, és aludtunk egy órát. Mikor ébredtünk, már éreztem hogy valami nem stimmel....és ekkor kezdetét vette valami nagyon rossz. Elkezdtem hányni. Az elején még bíztam benne hogy néhánnyal megúszom, de nem. Közben teregettem, Barnit terelgettem, répát pucoltam hogy majd főzök, de egyre ramatyabbul lettem. 8-kor lefeküdtünk aludni, de én kb 30-40 percenként rohantam hányni, és bármit ittam, az rögtön kijött. Fájt a hasam, Barni egyre nyűgösebb volt, szóval kihívtam fél12-kor az ügyeletet, akik rögtön kórházba küldtek. De most mi legyen? Mentőt nem akartam, azt hagyjuk meg a súlyos betegeknek, Barni nem jöhet velem, szóval Gábor felhívta apósomat, aki rögtön bement Gergőhöz a kórházba, Gábor pedig hazajött értem. Felpakoltuk Barnit is, beültünk az autóba és elindultunk, szerencsére szintén a László kórházba. Elintéztem minden papírt, Gáborék hazamentek, én meg ott bőgtem, fogalmam sem volt mi lesz Barnival, hiszen senki nem tudja elaltatni csak én, ráadásul éjjelente is sokszor szopizik, kész voltam.....és rém bunkó volt mindenki. Két ingerült nő volt az éjszakás, közölték hogy adjak tápszert, meg 9 hós gyerek nem fog éhen halni....stb.....Mindegy, mi már megbeszéltük, hogy Gábor elhozza naponta 3x, én pedig leszökök az autóba megetetni. Másnap Gergőkét szerencsére hazaengedték, akkor kicsit megnyugodtam, de nem sokáig, ugyanis délelőtt már azzal hívott az én drága párom, hogy ő is hány. Egy órával később pedig szólt hogy Barnika is kidobta a taccsot. A kórházban egyébként azt mondták hogy várjunk egy kicsit, hátha nem lesz annyira rosszul. Mivaaaaan? Egy 9 hónapos gyereknél, aki tegnap este óta nem evett, nem ivott, megy a hasa és hány, testvére, anyja kórházban,mire várjunk????Én persze minden erőmet összeszedtem, és kimentem hozzájuk a betegfelvételre, ugyanis kb 2 órás telefonálgatás után összeállt a kép, hogy ki hová megy, ki kire vigyáz, anyukám feljött vonattal, Zsuzsa érte ment, elmentek Barniért, bevásároltak és jöttek a kórházba.Rengeteg idő volt mire megvizsgálták, mindent lepapíroztak, és mikor visszaértem, engem jól leteremtettek hogy hol voltam. Az intézkedés alatt pörgetett az adrenalin, de mikor visszafeküdtem az ágyba, azért éreztem hogy még nagyon nem vagyok százas. A nappalos műszak egyébként nagyon kedves volt, a doki is irtó jó fej (Kádár Jánosnak hívják) bárki bejött a szobába, az megkérdezte hogy vannak a gyerekek, és 2 anyukával voltam egy szobában, velük jót beszélgettünk, szóval utána már nem volt probléma. Már kezdtem megnyugodni, még 2x átmentem Barnihoz kicsit dajkálni és szoptatni, mikor hív Gábor, hogy Gergő reggel óta megint nem iszik, nem hajlandó enni, és csak fekszik, néz maga elé, nagyon aluszékony, és nagyon nem jól van. Megijedtem, mert nálunk ha már Gábor aggódik, akkor tényleg aggódni kell. (ha csak én aggódok, akkor még nem kell idegeskedni) Viszajöttek a kórházba, újból felvették Gergőt az osztályra, egy szobába kerültek szerencsére. Este 10 körül visszamentem a felnőtt épületbe, és rögtön elaludtam a fáradságtól. Anyukámnak szegénynek nem volt ekkora szerencséje, Barni nagyon nehezen aludt el, mert bár én el tudtam volna altatni cicin, de nem szabadott, mert azonnal kijött belőle minden. Gergőhöz meg bejöttek éjjel 1-kor, és újra szúrták, mert az előző alkalommal nem vénába ment a lötty, és feldagadt a kis karja.....persze erre a kicsi is felébredt....áááááá
Másnap reggel a viziten közöltem hogy nagyon jól vagyok, és engedjenek el. Rendesek voltak, mert bár a zárójelentés csak délre lett kész, megengedték hogy rögtön mehessek a gyerekekhez, ne kelljen megvárnom. Egy nővérke még a folyosón elkapott, hogy -reggeli? Mondom nem kell, köszönöm. De ő csak akart adni egy zsömlét, behúzott a nővér szobába, és a saját kezével szétvágta nekem, és tett bele felvágottat!!!!! Na? Komolyan mondom, az ilyen emberek áldottak.Több kellene belőlük.
Bevittük a laptopot. Az ágyból nem akart kimászni, de csak így tudtuk lekötni a figyelmét hosszan. Sok mesét nézett, és családi fényképeket nézegettünk.
Alant pedig az utolsó pár óra képei. Össze eresztettem a két kis macit.Gergő az én pólómban nyomul és felemás zokniban. Azóta is mosok, alig van itthon tiszta ruha, az egész ruhatárunkat behordtuk, előtte meg Szolnokra vittem csomó cuccot, és mindent ki akarok mosni, azt is ami nem volt rajtunk.
Végül délután 2 körül elengedtek bennünket szerencsére. Ezer hála Csabának és Zsuzsának a hatalmas segítségért, anyukámnak mert azonnal jött, Berczi Viktornak az s.o.s kajaszállítmányért, na meg Évikének a mai ebédért. Éjjel hányt még egyet Gergő, de remélem ez volt az utolsó. Inni még mindig csak kortyokat iszik, de most megbeszéltük hogy nem lesz téma az ivás, ezt a szót ki sem ejtjük a szánkon, eleget stresszeljük vele napok óta, teljesen összekötötte a rossz élményekkel. Nagyon bízom benne hogy hamarosan elfelejti, és újra inni kér majd.
Az egészségügyben dolgozók szoptatáshoz való hozzáállásáról pedig megvan a véleményem, no komment.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése