Újra kórház.....

Azt hiszem kicsit túl hamar kidobták Gergőkét Szolnokon a kórházból. Az egy dolog hogy nem ment a hasa, meg nem volt láza, de láthatóan nem volt még jól a gyerek.....na mindegy. Ma hajnalban felkeltünk, Gergő inni kért, ivott pár kortyot, Barni elkezdett kimászni az ágyból meg röhögcsélt, de annyira kába voltam, hogy azt éreztem meghalok ha most nem alszik vissza. Addig ügyeskedtem, simogattam, míg visszaaludtunk.Fél 9-ig szunyókáltunk, de Gergőt alig lehetett kivenni az ágyból. Délelőtt ivott valamennyit, majd fosizott egy hatalmasat, vizeset. Kis vajaskenyér is lecsúszott. Délután aludtunk majdnem három órát, én nem tudom mi van, én is meg Barni is hulla fáradtak voltunk. Gergő semmit nem evett, pár kortyot ivott, majd ismét fosás. 3-4 körül végre megivott kb másfél-két deci folyadékot, de fél ötkor kétszer annyit hányt vissza. A lehelete iszonyú acetonszagú volt ismét,szóval dokinak telefon hogy melyik kórházba vigyük, majd Gábornak hogy jöjjön. Közben szépen átöltöztettem a gyereket, összecsomagoltam nekik, megérkezett Gábor, közben egy gerezd narancs lecsúszott (és maradt) és elindultak. Nagyon bújt a kismackó, nagyon nehéz volt az elválás, minden ösztönöm azt diktálta volna hogy mellette legyek, de nem tudtuk meddig kell maradni, mik a szabályok, Barni meg még mindig 60-70%-ban anyatejen él, őt sem hagyhattam magára.....szörnyen fájt a szívem. Szerencsére lehetünk váltásban mint kiderült, de csak reggel fél8-tól délután fél4-ig, utána estétől reggelig egy embernek kell bent lennie. Szóval délelőtt bemegyek hozzá pár órára, délután és éjjel pedig Gábor lesz vele. Persze ágy itt sincs (mármint a szülőknek) szóval egy 120x60cm-es gyerekmatracon fog kucorogni, de persze ez legyen a legnagyobb baj.....
Beszéltem Gáborral, már alszik a kis drágám, csöpög bele az infúzió, 2-3 napot kell maradni, aztán minden rendben lesz. Már csak amiatt aggódok hogy nehogy hazahozzunk az osztályról valami fincsi új bacilust....

1 megjegyzés:

  1. Remélem, mihamarabb meggyógyul a kis Gergő Mackó!
    Sok-sok gyógyító puszit küldünk neki!
    Hajninéniék

    VálaszTörlés