Szolnoki látogatás és osztálytalálkozó



A 15. találkozó!!!!!!És a kemény mag!


Kismackóval három napra hazaköltöztünk a szülői házba, és mindenkit végiglátogattunk ezalatt az idő alatt. Pénteken mamiékhoz mentünk, ahová Etu és Ilike is csatlakozott, jöttek ők is mackónézőbe. Mivel Gergő már olyan kunsztokat tud mint tapsolás, integetés, és fejrázás, és persze mindezeket teljesen tudatosan a tapsi-tapsi, pá-pá, és nem-nem szavak hallatán teszi, rém büszke vagyok rá. Mikor még nem volt gyerekem, megfogadtam (annyi más mellett) hogy nem leszek az a szülő aki produkáltatja a gyerekét....bruhaha :-) De mivel Gergő erre a másfél órára teljesen besztrájkolt a kunszutokat illetően, nagyon csalódott voltam. Nyűgös volt, sírós, semmi nem volt jó....persze miután elindultunk, az egész hazautat végigtapsolta:-) Másnapra kiderült mi okozta a nyűgösséget: Hát kibújt az első fogacska! Pontosan 9.hónapos korában!Tapsi tapsi :-))
Szombaton osztálytalálkozóra mentem a sírós bébimmel, aki mindösszesen 1 órát bírt ki, azt is javarészt cumival a szájában. Utána hazavittem anyának, kapott éjszakára egy fél fájdalomcsillapító kúpot, és szerencsére nyugodtan aludt el. Én visszamentem a buliba, ahol folytattuk az evést és ivást, meg a fényképnézegetést. Miután a családi nap része végetért, egészen olyan volt a hangulat mint régen :-) Bár reggelig tényleg csak a kemény mag maradt.







Sára régi span, bandáztak kicsit


Ágimmal



Könnymentes pillanatok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése