Ramatyul vagyunk. Családilag. Egész pontosan házaspárilag. Először én estem ágynak torokfájással, semmi más tünet, nulla láz, viszont akkora fokú gyengeség, amekkorát még nem tapasztaltam. Gábor igazi hősként viselkedett, gyakorlatilag három napon át ő csinált mindent. Pelenkázott, mosogatott, krumplit pucolt, fürdetett, etetett. Szombat délután elmentek Gergővel a Rómaira kavicsozni. Mert az még mindig a kedvenc. Itt viszont olyan történt ami még sosem. Gergő meglátta a Dunát. Átgázolt a kavicsrengetegen, és ha Gábor nem kapja el, bizony Dunának megy. Felkapta a kapálózó gyereket, felvitte egész a járdáig, letette. Gergő fogta magát, és 9 hónapjának minden erejével nekivágott az útnak. 1perc alatt a víznél volt. Nem lehetett megállítani. Uram állítása szerint mindenki rajtuk nevettek, mert ezt az utat kb 10x megtette gyermekünk. És most hagyok lehetőséget hogy a gyengébb idegzetűek elhagyják az oldalt.......Gábor megunta. Levette a gyerek nadrágját, zokniját, és hagyta hogy megtapasztalja milyen hideg az októberi Duna. Hát ez mackónkat a legkevésbé sem izgatta. Önfeledten tapicskolt a sekély vízben vagy 5 percig.Erről a részről nem készült fotó. Gábor jó apa. Nem volt ideje fényképezéssel vacakolni. Készenlétben állt, mert Gergőnél sosem lehet tudni :-)
A fürdés után azért felfedezte a köveket is!
A játszótéren is még mindig a kő a sláger, a hinta csak a második!
Esténként a saját árnyékával szokott játszaniÍgy telnek nálunk a beteges hétköznapok. Most Gábor lett beteg 3 napra, ma reggelre pedig én is visszaestem. Szörnyű. De sebaj, holnap jön anyukám, és meg vagyunk mentve!
Ja, és mackónak semmi baja. Nem is értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése