Két út

Néha van olyan hogy két ember lelki fejlődése fáziskésésben van. Van hogy az ember akkor jut el egyéni fejlődése legmagasabb fokára amikor már késő.Nincs ezzel semmi baj, nyilván nem véletlen, a sorsnak terve van vele.Néha egy embert nagyon mélyre kell taszítani ahhoz hogy aztán nagyot rugaszkodva a pokolból eljusson oda, ami mindig is volt, de a körülmények elkényeztették, nem bontakozhatott ki teljes valójában.És az ember rengeteget tanul ilyenkor. És a kislányból felnőtt lesz. Igazán.Megtanulja, hogy nem elég az utalás, a pici megjegyzések amiket a saját nyelvünkön közlünk a másik felé. Azon a nyelven kell szólni amit a másik megért, és ha gond van, meg kell fogni az Ember kezét, és meg kell rázni, hogy figyelj, baj van. Oldjuk meg, találjunk ki valamit. Sokszor az ember csak ebből ért. Mert vakon bízik. Vakon bízik a másik toleranciájában, szeretetében, és az erős várba amit ketten felépítettek. És ha a másik már nem szeret eléggé, akkor nem akarja ezt megoldani, igazán belül nem.
A szerelemre nem kell megérni. Az jön. Már az óvodában tudunk szerelmesek lenni. Jön, beborít, eláraszt, és ott van, nem kell érte tenni.Amire igazán meg kell érni egy embernek, az a szeretet. Mert a szerelem múlik.De ha jön, hagyni kell, sodor5jon el, hisz kikerülni lehet, de attól még ott van. És ha egy madárnak repülni kell, akkor repüljön.
Fáj, persze hogy fáj. Szétmarcangolja az ember lelkét, kitépi a szívét. De ha elkezdi figyelni a fájdalmat, és nem menekül előle,előbb vagy utóbb eljut arra a szintre, hogy már nem is fáj.A fájdalmat meg lehet szelidíteni, és iszonyú erővé lehet átalakítani, ami nem rombol, hanem épp ellenkezőleg, épít.
Van hogy két embernek dolga van egymással, mert mindkettőnek meg kell tanulnia valamit. Az egyiket meg kell tanítani szeretni, és szeretni szeretve lenni, A másikat pedig annyira mélyre kell leküldeni, hogy onnan csak felfelé vezessen az útja. Ha ez megtörtént, akkor két gyönyörűen kimunkált kerek kavics gurulhat tovább, de az ellenkező irányba. Vagy egy felé. De ez döntés dolga. A szeretet döntés dolga.Ott nincs helye az egónak. Persze nem megy ez mindenkinek. Van aki gyerek marad belül, és fél ennek átadni magát,és sosem lesz elég érett arra hogy felelősséget vállaljon.És igenis van akinek nem való az az érzelmi közösség, amit családnak hívunk. És ha így van, akkor azt nem kell sajnálni. El kell engedni.
Most tiszta szívből, szeretetből tudom azt elengedni, akiről azt hittem hogy a Minden. Csak kevés idő jutott nekünk. Nem ismertük meg egymást.....
Most megélem a belső rezdüléseim összes pillanatát, megélem magam a fájdalomban, és megélem az erőben, vissza megyek a gyökerekhez, a Nőhöz, aki lettem, és aki mindig is voltam. Új útra indulok, egyedül és szabadon.De viszem a szívemben az emlékeket. Ez most a testi-lelki épülés szép időszaka. És ha ennek vége, akkor jöhet a másik lépés. Megtalálni, azt aki a valódi társam lehet.És aki tud harcolni. Értem. Egy életen át.Sosem fogom feladni az álmaim.A biztonságról,az odaadásról, a törődésről, őszinteségről, és a hűségről.

10 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. De furi,hogy az összes kommentet kitörlitek.Nahát!

    VálaszTörlés
  6. Katám, csak azért mert a legtöbb nagyon negatív.Én pedig csak pozitív energiákkal szeretnék feltöltődni:-) Ne haragudjatok!:-)

    VálaszTörlés
  7. Jó,nem volt mind negatív, csak nem akartam kivételezni:-)

    VálaszTörlés
  8. Kérünk szépen friss infókat! Vagy legalább képeket. Remélem,hamarosan találkozunk!Puszi

    VálaszTörlés