Hiszti itt, hiszti ott

Persze minket sem került el:-) Legtöbbször rongybabát játszik a földön fekve, és közepesen hangosan sír.

Vagy csak lecövekel, bedugja az orrát (én meg a fülemet) és fülsiketítő módon üvölt.
A kép nem Kolontáron készült (rossz vicc, elnézést) csak a mobil ilyet tudott éppen.

Ez még nyáron készült az út mellett, nem volt hajlandó arra jönni amerre mi.

Sztrájk nyöszörögve. Itt már közel volt a belenyugváshoz:-)
Igazából semmi bajom ezekkel a pillanatokkal. Szegénykém néha még önmagával is ellentmondásba keveredik. Vagy ezt akarja, vagy azt, a lényeg az akarás. Az eszköztára viszont még kicsiny.Nekem az jön be ha egész egyszerűen hagyom hogy lecsillapodjon. Ha hozzászólok, vagy kicsit idegesebben rászólok, az csak olaj a tűzre. A közelben maradok, sétálgatok, esetleg ha látok valami érdekeset, felhívom rá a figyelmét. Ez általában segíteni szokott.
Egy dolgot nem tudok megszokni: A nyilvános helyen előadott műsorokat figyelő embertársaink lesajnáló/megvető/értetlen pillantásait. Bezzeg akinek van gyereke, az csak megértően rám mosolyog, nekik nem kell elmagyarázni mennyire természetes ez a viselkedés egy majdnem kétéves fejlődésében. Hát ez van, meg kell tanulnom nagy ívben.... :-)